Radiátor típusok szerelése
Cikkünkben elsősorban a régi típusú radiátorok fajtáit és azok szerelését mutatjuk be.
Radiátorok régen és ma
A leggyakrabban használt fűtőtestek. A bennük áramló hőhordozó közeg hőjét főleg konvekciós úton adják le, mivel a sugárzás útján való hőátadás szempontjából hatásos felülete aránylag kicsi. Ennek folytán a sugárzás útján leadott hő a teljes átvitt hőmennyiségnek csak mintegy 20%-át teszi ki.
A radiátorokat egyes tagokból jobb-balmenetű közcsavarokkal szerelik össze. E tagok aránylag kis víztérrel rendelkező és nagy fűtőfelületi elemek, amelyeken mindkét oldalon alul-felül 5/4” –os menettel ellátott furatok vannak. A régi radiátorokon ennél nagyobb átmérőjű furatok is találhatók. A furatok egyik oldalon jobb, a másik oldalon balmenettel bírnak és így az egymás mellé kerülő tagok a közcsavarok segítségével úgynevezett radiátorkulcs használatával összeszerelhetők.
A radiátorkulcs laposra kovácsolt végződése a közcsavarok belsőhengeres felületén egymással szemben végigvonuló bordákba kapaszkodva a forgató kar által kifejtett nyomatékot átviszi a közcsavarra. Az összeszerelésnél két radiátorkulcsot használnak általában, hogy alul és felül egyöntetűen tudják a felcsavarozást végezni. A radiátorokat lábra állítják, vagy ún. radiátor támaszokra helyezik és radiátorbilinccsel rögzítik.
A támaszokra való szerelés előnye az, hogy a fűtőtest felszerelése és a felszállóvezetékbe való bekötése esetén a padlószint elkészítése nélkül véglegesen elvégezhető. Ilyenkor a szerelési magasságokat emeletszintenként és helyiségenként kirajzolt 1 m-es alapvonalhoz viszonyítva állapítják meg. A támaszokra szerelt radiátor alatt a padló könnyen tisztítható .Ha a helyszíni viszonyok megengedik, úgy a fűtőtest alsó szélén a padlótól kb. 15 cm magasságra szereljük.
A radiátorokat legcélszerűbb a falak mentén szabadon szerelni. A hátsó élnek a faltól mért távolsága kb. 4 cm. Ha a radiátorok felett végighúzódó lemez van vagy azokat fal vagy ablakmélyedésbe kell szerelnünk, úgy teljesítményük csökken.
A radiátorok külön burkolattal való ellátása higiéniai, és hőtechnikai szempontból káros és így azt kerülni kell. Burkolatnak abban az esetben van létjogosultsága, ha a radiátort bármely okból kifolyólag magasan a szoba falán kell elhelyezni. Ez esetben a radiátor elő helyezett burkolat a padló fölötti légrétegeken is bevonja a légkeringetésbe, ezáltal a szobában a hőmérséklet-elosztást egyenletesebbé teszi.
Kialakításuk szerint tagos, csővázas és lapradiátorokat, anyaguk szerint öntöttvas, acéllemez és alumínium radiátorokat lehet megkülönböztetni.
Tagos radiátorok
A függőleges járatok száma szerint lehetnek két-, három-, négy- vagy hat- oszlopos radiátorok. Anyaguk öntöttvas vagy sajtolt acéllemez. Az öntöttvas radiátortagokat C 1 ¼” jobb-bal menetű közcsavarokkal, az acéllemez radiátortagokat beépített menetes gyűrűkbe csavar közcsavarokkal, vagy belső illeszkedő felület mentén villamos pont- vagy vonalhegesztéssel kapcsolják össze. A tagok közti tömítés melegvíz-fűtés esetén általában kéregpapír, gőzfűtésnél azbesztgumi. A tagos radiátorokat a csőhálózathoz a szélső tagba csavar külső- és belsőmenetes csatlakozódugóval köthetjük.
Az acéllemez radiátorok melegvíz-üzemű fűtőberendezésekhez használhatók. Gőzfűtésre acéllemez radiátorok nem alkalmazhatók.
Az öntöttvas radiátorok mind melegvíz-üzemű, mind gőzüzemű fűtőberendezéshez egyaránt alkalmasak.
A tagos radiátorok előnyei:
• teljesítményük a szükséges tagszámmal kis lépcsökben, széles határok között valtoztatható.
• helyszükségletük nem nagy,
• víztartalmuk kicsi,
• mechanikai hatásoknak jól ellenállnak.
A tagos radiátorok hátrányai:
• a helyszíni szerelési munkaráfordítás a tagok összeszerelése, továbbá festése miatt sok,
• tisztításuk a tagok között nehézkes,
• magas felületi hőmérséklet esetén a fűtőtest mögötti falon a kiszáradt por szennycsíkot képez,
• nagy a vasanyag-felhasználásuk.
A fűtőközeg megengedett maximális hőmérséklete általában 110 C fok, a megengedett maximális túlnyomás általában 4 bar.
Az öntöttvas radiátorok mind meleg víz, mind gőzüzemre egyaránt megfelelőek. Jelentős előnyük, a szinte korlátlan élettartam. A tagokat meleg víz esetén a kencébe áztatott papírgyűrűvel, gőzfűtés esetén 1mm vastagságú klingerit vagy tauril gyűrűvel tömítik.
Hátrányuk a nagy fajlagos súlyuk (kb. 30kg/m2) ezáltal az 1 kg-ra eső hőátvitelük aránylag csekély. Ezért ma főleg oly esetekben alkalmazzuk, ahol könnyebb típusú fűtőtestekkel pótolni nem lehet. Ilyenek a gőzfűtő berendezések, amelyeknél rozsdásodás és korrózió veszélye a csapadékvíz és a levegő együttes hatása következtében igen jelentékeny.
Vízfűtő berendezéseknél acéllemez radiátorokat is alkalmazhatunk. Ezek az eddigi gyakorlat szerint a tartósság szempontjából szintén jól beváltak. E radiátorok nagy előnye, hogy súlyuk az öntöttvas radiátornak kb. 1/3-a, azaz 10 kg/m2.
A radiátorok új generációját a lapradiátorokat külön menüpontban mutatjuk be.